Ügyes pénzügyesek – jó befektetők a jedlikes és pálffys diákok
Sikeresen lezárult a Generali Alapkezelő és a Generali-Providencia Biztosító hazai középiskolások számára indított programja, illetve az ahhoz kapcsolódó virtuális tőzsdejáték.
A második és harmadik helyen két győri iskola diákjai végeztek.
A jedlikes diákok Vamos, a pálffys versenyzők Bayordie néven alakítottak csapatokat, és mindannyian az országos verseny dobogójára állhattak.
˝Az edukációs program sikerét mutatja, hogy a Generali tőzsdejátékában részt vevő 451 háromfős csapat több mint 80 százaléka ért el pozitív hozamot az elmúlt hat hónap során, s az összes csapat átlaghozama ezen időszak alatt meghaladta a 9 százalékot. Az aktív csapatok több mint 30 ezer tranzakciót hajtottak végre a kereskedési versenyben. A 15 legmagasabb hozamot elért csapat közül 13 Miskolcról, Debrecenből, Szegedről és Győrből jelentkezett˝ – foglalta össze a versenyt Pillár Zsolt, a Generali Alapkezelő befektetési igazgatója.
A bruttó 1,8 millió forintos összdíjazású Generali-tőzsdejátékban első helyen végzett a miskolci Földes Ferenc Gimnázium 70,75 százalékos hozammal. A második és harmadik helyen két győri intézmény, a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és a Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola diákjai végeztek, akik 47,1 százalékos, illetve 46,88 százalékos hozamot értek el tavaly október közepe óta, a különböző hazai és nemzetközi részvényekbe, kötvényekbe, állampapírokba, illetve devizákba történő befektetéssel.