9021 Győr, Szent István út 7. +36 96 529480 generator@jedlik.eu
Köszönjük támogatását! Adószám: 18535143-1-08

Jedlik Ányos-ünnepség Szímőn - 2016

Jedlik Ányos szülőfaluja „Az igazak örökké élnek” jegyében emlékezett nagy szülöttjére, Jedlik Ányosra, a bencés szerzetesre, tanárra, tudósra, feltalálóra. Az ünnepségen tizedik alkalommal adták át a Szlovákia jeles magyar tudósainak alapított Jedlik Ányos-díjat.

Az ünnepség alapgondolata? Talán Morovics László pozsonyi-nagyszombati egyetemi docens idézett mondata lehet: ”Tanítani annyi, mint megmutatni a lehetőséget, tanulni annyi, mint élni a lehetőséggel.”

Kétnapos rendezvény volt. 20-án a régió középiskoláinak diákjai vetélkedtek a nagy tudós életéről és munkásságáról.

A helyszín a felújított Károlyi Ház kiállítóterme volt, Illés Béla helyi fafaragó művész műalkotásai és két múltbeli szódavízgyártó készülék előterében. A vetélkedő szervezői, a helyi Jedlik Ányos Alapiskola tanárai változatos, igényes feladatsort állítottak össze (kvíz, keresztrejtvény, puzzle), a záró feladat pedig egy kortárs tudós bemutatása volt.

A csapatok Semmelweis Ignác, Bolyai János, Irinyi János, Eötvös Lóránd, Bánki Donát, Csonka János munkásságát prezentálták számítógépes technika alkalmazásával.

A diákok felkészülten, kedvvel, a témákkal azonosulva dolgoztak, érdemesek voltak az elismerésre.

Eredmény:

  • I. Jedlik Ányos Alapiskola Szímő
  • II. Pázmány Péter Gimnázium 1. csapata, Érsekújvár
  • III. Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola, Érsekújvár
  • III. Pázmány Péter Gimnázium 2. csapata,Érsekújvár

A kortárs tudós prezentációját a zsűri külön díjazta, a győri Jedlik Ányos Középiskola jubileumi évkönyve volt a jutalom.

A díjkiosztással a diákok programja nem ért véget, ebéd után két előadást hallgattak meg.

Morovics László érdekesen, diákok számára is érthetően, érdeklődést felkeltve mutatta be a 3D szkennelés és nyomtatás technikáját, működését és gyakorlati hasznát, érintve a 4D nyomtatást is. Különösen felkeltette az érdeklődést a tervező és gyártó folyamatokban, valamint a gyógyítási eljárásokban való alkalmazás (Pl. szervátültetések, sziámi ikrek szétválasztásának előzetes modellezése). Bizonyára megnyert néhány diákot a jövő számára.

Varga Lajos, a Magyar Szikvízgyártók Jedlik Ányos Lovagrendjének nagymestere a névadó találmányáról, a szódavízgyártó készülékről szólt, mely ma is alapját képezi „magyar kultuszital”, 2014 óta hungarikum gyártásának.

A 21-i tiszteletadás a Szent Márton plébániatemplomban bemutatott szentmisével kezdődött. A szertartást vezető Borka Iván muzslai lelkész a kicsinyből, az egyszerű falusi szülők gyermekéből a tudományban naggyá lett tanárt, feltalálót méltatta.

A közönség, a küldöttségek, a Jedlik nevét viselő intézmények és társaságok, testvértelepülések, a magyar nagykövetség Jedlik szobránál rótták le tiszteletüket.

Köszöntő beszédében Bób János polgármester Jedlik Ányos szellemi hagyatékának őrzését és továbbadását hangsúlyozta. Szigeti László, a Magyar Közösség Pártjának elnöke nem üstökösként jellemezte Jedlik Ányost, hanem fénylő állócsillagként, aki ragyog felettünk.

Példának állította erős akarattal párosult tehetségét, nyelvismeretét (latinul, németül, tótul is beszélt), a „reformkori diákmobilitást”, a hazáért hozott áldozatát(1848-49), szabadságeszményét, a magyar nyelv szeretetét. Úgy nevelt, hogy művének legyenek folytatói, ezt bizonyították is a következő évtizedek kutatói, tudósai. Biztatott: a hétköznapi emberek is naggyá lehetnek, ha azt teszik, amit a haza elvár.

A koszorúzáson Módos Gábor és Élő Tamás , a győri Jedlik Ányos Középiskola igazgatóhelyettesei rótták le tiszteletüket.

Az ünneplést követően Varga Lajos bemutatta a Károlyi Házban emelt kiállítást, és felavatta az új szikvízüzemet.

A Tudományos Szimpóziumot az „Ez a mi otthonunk, Szímő” c.kisfilm, Kiss Zsolt és Berényi Tünde alkotása vezette be. A képek, a felhangzó dal a hallgatóság szívéhez szólt.

Az előző alkalommal Jedlik-díjjal kitüntetettek mindig beszámolnak az eltelt két évben végzett munkásságukról. Bőségesen volt mit mondania Élesztős Pál professzornak és Szanyi Mária néprajzkutatónak. Élesztős Pál szemléletesen tájékoztatott európai projektekben végzett munkáiról, az anyagstruktúrák, hőmérsékleti mezők analitikus, numerikus és kísérleti vizsgálatairól, azok fontosságáról, Szanyi Mária pedig a Kincskereső diákok mozgalmának tapasztalatairól, a helyi és regionális értékek felderítéséről, a Felvidéki értéktár tervezetéről.

A fiatalok a mozgalomban elsajátítják, bejárják a tudományhoz vezető utat.

Varga Lajos nagymester nemcsak a helyi értékek feltárásáról szólt, hanem Lutovszky Mihály személyében a Magyar Szikvízgyártók Jedlik Ányos Lovagrendjének új tagját is felavatta.

Ezután került sor a 2016-os Jedlik-díjak átadására.

A természettudományi díjazott Dusza János fizikus, egyetemi tanár (Kassa), európai szintű anyagkutató központ létrehozója, doktori iskola vezetője.

A társadalomtudományok kitüntetettje L. Juhász Ilona, néprajzkutató, munkásságában a honismeret fontossága és dokumentációs szemlélet vezeti.

Az ünnepség befejező részében Fekete Tamás zongorajátékában gyönyörködhetett a vendégsereg. Az adományként kapott zongorán Chopin és Rachmanyinov dallamok csendültek fel.

  Baksa Péter