2011.11.18. 11:46
A Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola 110 éves fennállása alkalmából műhelyét átalakította: a legkorszerűbb számítógépes vezérlésű szerszámgépekkel szerelte fel az iskolai gyakorlóhelyet.
Ugyanazzal a technológiával, amit manapság a gépipari üzemek használnak forgácsoláshoz. Ma felavatták a 35 millió forintba került új CAD-CAM labort. Domonkos László iskolaigazgató elmondta, hogy muszáj igazodniuk az üzemek fejlesztési üteméhez, hogy a diákok azokat a technológiákat gyakorolhassák be náluk, amelyeket a gyárakban manapság alkalmaznak.
Ezért is tartják a kapcsolatot a vállalkozásokkal. Arról is beszélt az igazgató, hogy az új laborban CAD-CAM informatikusokat képeznek, akik a CNC-forgácsolást tanulják meg és ennek a folyamatnak a programozó technikusai is lehetnek. A már végzett jedlikes diákokkal olyannyira elégedettek munkahelyeik, a gépipari és forgácsoló üzemek, hogy fontosnak tartották a Jedlik fejlesztési céljainak, műhely-átalakításának támogatását.
Szükségük van ugyanis arra, hogy a továbbiakban is megfelelően gyakorlott szakembereket képezzen a vállalkozások számára.