1970-ban 36-en végeztünk közlekedésgépész szakon a Jedlik Ányos Gépipari Technikum IV/b osztályában. Igazgatónk Szilágyi Ferenc, osztályfőnökünk Dr Kamarás Árpádné volt.
Jó közösséget formált a Győrből Csornáról Kapuvárról Pápáról és a közeli községekből felkerült kisdiákokból.
Érettségi után, mint általában a bankettek alkalmával, mi is fogadalmat tettünk, hogy öt évenként ismét találkozunk, és egy kis vacsorával egybekötve elmeséljük, kit hova vetett a sors.
Ezt nem sikerült tartanunk. A 2008. évben a 38 éves találkozót sikerült összehozni.
Az 50. éves találkozót 2020 februárjában Asztalos Bálával kezdtük szervezni és sajnos a COVID járvány miatt csak a mai nap sikerült végre összehozni a találkozót.
2022. május 14-én 11.00 óra előtt, mint diákkorunkban egymás után nyitottunk be az öreg iskola bejáratán. Némi tanácstalanság után a régi 12-es osztálytermünkben gyülekeztünk együtt. Mint a káposzta, borultunk egymás nyakába. Érdekes módon szinte mindenki a régi helyét kereste. Közben megérkeztek szeretett osztályfőnökünk is.
A forgatókönyv szerint névsorolvasás következett. Sajnos tízen már nem lehettek közöttünk, és tanáraink közül is osztályfőnökünk tiszteltek meg bennünket részvételükkel. Az elhunytak emlékére egyperces csenddel adóztunk. Beszámoltunk társainknak arról, hogy a Kisalföld újságban emlékeztünk elhunytosztálytársainkra.
Az elmúlt ötvenkét év nem múlt el nyomtalanul. Ha nem mondjuk is, érezzük, hogy itt fáj - ott fáj. A fiatalkori álmok ha nem is teljesültek be, de a végéhez közelednek.
A hatvanas években büszke lehetett, aki a Jedlikben tanulhatott.
Hogy mit jelent a Jedlik név?
Itt végzett az osztálytársak gyermekei közül többen is ezt az iskolát választották, akik szintén az iskola hírnevét öregbítik
Sajnos az idő rövidsége miatt nem lehetett mindenkivel elmélyült beszélgetést folytatni, az azonban kiderült, hogy nincs elégedetlen ember köztünk.
A találkozó jó hangulatban fejeződött be fehér asztal mellett a Komédiás étteremben.
Az 1970-ban végzett diákok nevében
Pintér Jenő, Asztalos Béla