1986-91 között voltam a Jedlik Ányos Gépipari Szakközépiskola és Technikum tanulója.
Nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy 1998. tavaszán egy találkozás alkalmával megállított volt magyar- és történelemtanárom Baksa Péter tanár úr, aki elmesélte, hogy évkönyvet szeretnének kiadni az iskoláról. Megkérdezte, volna-e kedvem egy rövid életrajz erejéig szerepelni benne. Talán kitalálta a kedves olvasó, mit is válaszoltam. Így szeretném most leírni, hogy is alakult pályám az elmúlt 14-15 évben.
Általános iskolai tanulmányaimat a győri Móra Ferenc iskolában kezdtem. Ez azért fontos, mert ott ismerkedtem és szerettem meg a különböző sportágakat: úszást, atlétikát. A Móra abban az időben a régió egyik - sportoktatás területén is - legelismertebb iskolája volt, és ez meghatározója lett későbbi életemnek. Hozzátartozik a történethez, hogy Baksa tanár úr - akit még akkor nem ismertem - fia kistanárként tanított a felsőben.
A pályaválasztásom során ugyanúgy nem tudtam mi akarok lenni, mint bármely 14 éves diák, csak abban voltunk biztosak szüleimmel, hogy egy gimnáziummal az ember nem sokat kezdhet.
Tanácsot kértünk egy rokonunktól, aki mérnöktanár volt a győri főiskolán. Mivel nagyon szerettem rajzolni és számolni, azt javasolta, próbáljak meg tovább tanulni a gépipariban. Jelentkeztem is gép- és készülékszerkesztő szakra, mely akkor az "A" osztály volt Finta Zoltán tanár úr vezetésével.
Mivel 1984 óta igazolt sportoló voltam a RÁBA ETO-nál, az első időszakban elég nehéz volt egyeztetni a sok tanulást az edzésekkel. 1985-ben országos bajnokságot nyertem súlycsoportomban. "A tanulás a sport rovására ment." Továbbra is sikerült ugyan többször is a dobogóra jutnom, de csak nagyon kemény edzések árán.
A 80-as évek végén "előírás" volt az iskolában, hogy gépes diáknak legkésőbb este 9 órakor otthon kell lennie. Ebből következően néha nézeteltérésem volt osztályfőnökömmel, mivel a sportbeli "lemaradásomat" úgy tudtam lefaragni, hogy az iskola utáni edzést ki kellett egészítenem egy esti 1-1,5 órás "munkával", és a két edzés között pedig a tanulást kellett elvégeznem.
Egyre jobb eredményeket kezdtem hozni a versenyekről, és az országos diákolimpián is képviseltem iskolánkat, így egyre több tanárom részesített kedvezményekben. Kóbor József tanár úr, aki a műszaki rajzot oktatta, a feladott rajzokra más, későbbi határidőket adott, s ez elég volt ahhoz, hogy az időmet jobban be tudjam osztani, s megfelelően készülhessek az órákra. Ezek után az egyezséget már csak be kellett tartani.
A kezdetektől is volt tanár, Bubernik Attila személyében, aki mellettem állt, mivel korábban ő is súlyemeléssel foglalkozott.
Akkor is azt mondtam, és most is azt mondom: az embernek először le kell tennie valamit az asztalra, s csak az után próbáljon meg valamit kérni a másik féltől. Ez természetesen itt is így történt, - köszönhetően az engem tanító tanároknak. Ők felismerték, hogy mikor és milyen mértékben tudnak nekem úgy segíteni, hogy iskolai tanulmányaimon se essék csorba.
1989 őszén - a kialakult konstellációnak köszönhetően - Nagy Péter igazgató úr engedélyével 5 hetes edzőtáborozáson is részt vehettem, majd a Győrben rendezett ifjúsági és junior magyar bajnokságon kemény fogyasztás és rengeteg iskolai hiányzás után a Bercsényiben megnyerhettem 2. ifjúsági magyar bajnoki címemet. Ez az érettségim évében, 4. osztályban volt.
Az 1990-es sikeres érettségit követően - szintén igazgató úrnak köszönhetően - magántanulóként folytathattam tanulmányaimat az iskola V., technikusi évfolyamán. Ez azt jelentette, hogy minden egyes anyagot - jó barátomnak, Korábik Józsefnek köszönhetően, aki vette a fáradságot, s indigóval írt az órákon - időben megkaptam, és autodidakta módon, ha tehettem, az órákon megtanultam. Tanáraim közölték, mikor, mely anyagrészből, mit kérnek tőlem számon. Ilyenkor bementem az iskolába, mely az akkori ötödikeseknek a tüdőszűrő állomás mögött az Amade László úton volt, és lefeleltem vagy dolgozatot írtam.
A rendszerváltás első időszakában olyan - akkor új - tantárgyakat tanultunk, mint: vállalkozási ismeretek, környezet-gazdaságtan és marketing. Ezen "újdonságokat" akkor Szerencse tanár úr tanította, és később - mikor középfokú gazdasági ismereteimet gyarapítottam, majd a felsőfokú mérlegképes-könyvelői szakképesítésemet szereztem - sok hasznát vettem.
Első két jedlikes évem alatt az iskola sporthoz és testmozgáshoz való technikai háttere gyér volt megfelelő helyiség híján. De idővel - komoly beruházások árán - egy emeleti tornatermet tudott kialakítani a vezetés a nagy műhely felett, melynek ugyan még a közepén két tartóoszlop éktelenkedett - szivaccsal beburkolva -, de már mérföldekkel könnyebb volt a tornászbajnoknő Neiger Róbertné tanárnő vezetésével a kosárdobások és röplabdaérintések fortélyait elsajátítani. Természetesen nagyon sokat köszönhettem tanárnőnek is, mivel óráinak egy részén a szertárban saját munkát végezhettem a kisebb kézisúlyzók társaságában.
Ma már korszerű tornacsarnok áll a tanulók rendelkezésére.
Már az V. évfolyam alatt Budapesten tanultam edzői és sportszervező-menedzser szakokon, ahol humán jellegű tantárgyakkal ismerkedhettem meg.
Dicsérettel vizsgáztam a tanszékvezetőnél pszichológiából, s ez indított el a humán területek felé.
1991-ben szerencsének köszönhetően - volt győri sporttársam korábban külföldre távozott - sikerült egy németországi sportegyesülethez vendégsportolóként igazolnom.
Ez első nekirugaszkodásra szintén nem volt egyszerű, mivel 3 biztos csapatbajnoki verseny után, a főnököm finoman megsúgta, hogy az ő segítségükkel a csapat érdekében használhatnék tiltott szereket - kb. 1,5 év alatt - egy hazai nagyméretű panellakás árát kereshettem volna meg. Lehet, hogy közhely, de nem engedtem a csábításnak, aminek az lett a következménye, hogy megköszönték addigi részvételemet és hazaküldtek. 10 hónap után hívtak vissza azzal, hogy csapatuk lecsúszott egy ligával a bajor-bajnokságban, s szeretnék ha visszamennék. Így folytatódott a máig is tartó külföldi szereplésem. Ma már csak a német bajnokságban egy müncheni csapatnál az Eichenau SV-nél versenyzem - 4 éve. Előtte 1 évet a csodálatos Duna menti városban, Passauban vendégeskedtem.
Időközben - mivel számos dolog érdekel - több területen is tanultam s tanulok most is. Egy fehérvári főiskolán közgazdász és a győri Apáczain művelődésszervező-általános menedzser szakon tanulok párhuzamosan.
Hazai és németországi kapcsolataim révén sikerült egy rendkívül védett és érdekes módszerekkel dolgozó intézménybe bejutnom és tanulnom. Ez 1993-97 között a Mathias Institut-on történt, ahol az elsők között sikerült megismerkednem a Kommunikációs Minőségbiztosítás és Ellenőrzés (TM) rejtelmeivel. Tanulhattam: kommunikációelméletet, pszichológiát, szociál-pszichológiát, szociológiát, humán erőforrás-menedzselést, megismerhettem terápiákat, teszteket és a pontos személyészlelés fortélyait.
Jelenleg az M.I. magyarországi minőségbiztosítási intézetének vezető kommunikációs auditoraként tevékenykedem, sportolok a Bundesligában, tanulok a főiskolákon, edzéseket tartok, bedolgozom fejvadász cégeknek és támogatok egy gyermekekért létrejött alapítványt, valamint egy mentálhigiénés egyesületnek is a tagja vagyok.
Később szeretnék felnőttképzéssel foglalkozni, előadásokat, tréningeket tartani.
Szeretném még megjegyezni, hogy iskolánk vezetésének mindig is jó érzéke volt felismerni, hogy mire lesz szüksége a jövő nemzedékének. A tanárok rugalmasan tudtak igazodni a új elvárásokhoz és fel tudták venni a harcot a kihívásokkal szemben. "ők is sportolóként szemlélték a problémákat, csak nem biztos, hogy tudták ezt."
Ezúton is megköszönöm volt iskolámnak és a tanáraimnak a sok segítséget, és mindazt, amit ott kaptam a továbbfejlődésemhez, ahhoz, hogy megtaláljam helyem az életben.
Kaiser János