A Jedlik Ányos Szakközépiskolába 1995-ben felvételiztem.
Az iskola ebben az időben került a továbbtanulók érdeklődésének középpontjába, ezért úgy gondoltam, nekem is érdemes utánajárni, hogy milyen lehetőségek nyílnak, ha itt tanulok tovább. Szüleim és barátaim jó véleménnyel voltak a "Jedlikről". Tanáraim elsősorban gimnáziumba szerettek volna küldeni, de én gyakorlatias tanulásra vágytam, ezen kívül számítástechnikai érdeklődésem miatt sem hallgattam rájuk. A nyitott kapuk napján ellátogattam az iskolába, és amit ott láttam, az végképp meggyőzött…
Büszke vagyok arra, hogy jedlikes diák vagyok, mivel az iskolát mindenki elismeréssel és bizalommal említi. Ezt elsősorban elődeinknek köszönhetjük, tanároknak és diákoknak egyaránt. Remélem, hogy valamikor büszke lehetek arra is, hogy az utánunk következő nemzedék rólunk is ugyanezt mondja.
Úgy érzem, hogy a jövő most már csak rajtam múlik. Felvételt nyertem a Budapesti Műszaki Egyetemre tanulmányi eredményeim alapján, melyben meghatározó szerepet töltött be a kitűnő tanárom és az alapítványi tanfolyam segítségével megszerzett nyelvvizsgám. Az ötödéves technikusi képzésre is itt maradtam, a két felsőfokú és egy középfokú megszerezhető képesítés közül a középfokút elvégeztem, a másik kettő még folyamatban van. Úgy érzem, hogy ezek birtokában könnyebben találok munkát, akár egyetemi éveim alatt is.
Jedlik Ányos, a nagy tudós és feltaláló tudásvágya csillapíthatatlan volt. Mindig újra törekedett, mindig a járatlan ösvényt kereste. Azt hiszem, hogy ezzel a tulajdonságával tudok a leginkább azonosulni. Én is szívesen próbálok ki új dolgokat, új módszereket, még ha nekem balul üt ki egyik-másik, akkor is.
Sosem felejtem el az osztálytársaimmal és tanáraimmal eltöltött 5 év izgalmas pillanatait: a találkozást, a megismerést, a dolgozatok, vizsgák feszültségét, a bulik hangulatát, a kisebb-nagyobb balhékat, összetűzéseket, az osztályok közti barátságot, az iskolai és más kirándulások felszabadító érzését, a tanárok szigorát vagy éppen humorát és a talán örökre szétválasztó búcsút. Sosem felejtem el osztályfőnökömet, akit az osztály ballagáskor közös apává fogadott.
A következő 100 év jedlikes diákjainak üzenem: kívánom, hogy legalább annyi élményt szerezzetek itt, mint én. Használjátok ki a lehetőségeket, a több munka ne legyen probléma. Mindent érdemes megpróbálni, és amiből károd nem származhat, csakis előnyöd, az legyen számodra kötelező (pl.: pályázatok, nyelvvizsga). De mindemellett a 4-5 év nem hosszú idő, úgyhogy legyetek jók egymáshoz, fiatalok!
Pápai Flórián 2/14.A
Mai napig emlékszem 1996. február utolsó vasárnapjának estéjére: az általános iskolás sítáborból hazatérve az igazgató várta a csapat érkezését és engem a hírrel: felvettek a Jedlik Ányos Informatikai Szakközépiskolába, informatikai osztályba.
Első élményem, az augusztus végén rendezett gólyatábor, még négy év eltelte után is élénken él bennem: belépve a kapun a leendő 9.e osztály terméhez a falra ragasztott szürke nyilak mentén lehetett eljutni. Először eltévedtem, de pár perc keresgélés után megtaláltam új osztálytársaimat. Itt találkoztunk először osztályfőnökünkkel, Nusserné Schragner Edit tanárnővel is. A három nap játék és szórakozás után bizakodva néztem az elkövetkezendő négy év elé.
A mindennapokat izgalmassá, szórakoztatatóvá tették a beszélgetések, nevetések, és persze a veszekedések is. Nagyon örültem, hogy itt is minden évben szerveznek sítábort, és már rögtön jelentkeztem is az első évben. Rövidsége (3 nap) ellenére szívesen emlékszem vissza a síelés semmivel össze nem hasonlítható érzésére és az esti szórakozásokra. Nemcsak ez, hanem első itteni, 1997 májusában szervezett osztálykirándulásom is jól sikerült.
Első év végén elégedetten tekintettem vissza az elmúlt hónapokra.
A következő három évben már egy összeszokott közösség vett részt a tanévnyitó és tanévzáró ünnepségeken.
Az itteni szokásoknak megfelelően másodikban már kétnapos, harmadikban pedig háromnapos osztálykirándulásokat szerveztünk. Mind a másodikas balatoni, mind a harmadikas egri kirándulás emlékezetesre sikeredett. Negyedik osztályban ennek a sorozatnak a folytatására sajnos már nem kerülhetett sor. Eljött az érettségi és az egyetemi, főiskolai felvételi időszaka, s ezzel az évfolyamból azon kevesek számára, akik nem maradnak itt az ötödik évre, lezárul életüknek a Jedlikben töltött időszaka. Én is ezen kevesek közé tartozom, mivel a jövőben nem informatikával, hanem közgazdaságtannal szeretnék foglalkozni.
Jól emlékszem Kéri Lajos tanár úr második osztályban mondott szavaira: amíg az ember tanév közben úgy érzi, lassan telik az idő, addig az utolsó év végén visszatekintve úgy tűnik, minden nagyon gyorsan elmúlt.
Amikor azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy írjak egy rövid visszatekintést a Jedlik évkönyvbe, sokat gondolkoztam azon, hogyan is tudnám a legtalálóbban, a legtartalmasabban jellemezni középiskolámat. Erre a válasz június elsején, pedagógusnap alkalmából rendezett rádióbeszélgetés kapcsán jutott eszembe. Itt fogalmazták meg, hogy egy középiskola, legyen szó akár gimnáziumról, akár szakközépiskoláról, akkor működik jól, ha diákjainak nemcsak a lexikális tudást, hanem egy kicsit az életre való nevelést is biztosítja. Így a negyedik év végén, még ha egy kicsit elfogódott vagyok is, úgy érzem, a Jedlik ezen az úton járt. Hogy miért? Azért, mert át tudom érezni, és egyet tudok érteni osztályfőnököm ballagási búcsúzás alkalmából osztályunk előtt elmondott szavaival: Ez a négy év gyönyörű volt.
De ki és mivel is tette azzá? Elsősorban tanáraink, akik jóindulattal, szeretettel és megértéssel, de ha kellett, a mi érdekünkben keménységgel fordultak felénk. És persze mi magunk, maga az osztály közössége minden szép és kevésbé szép oldalával együtt, amelyek közül az idő múlásával egyre inkább az előbbiekre fogunk és fogok visszaemlékezni. És én éppen ezért szeretném mindannyiuknak, tanáraimnak és osztálytársaimnak ezt a négy gyönyörű évet megköszönni, reménykedve abban, hogy ők is ugyanolyan szívesen fognak életüknek erre a szakaszára visszaemlékezni, ahogyan én.
Győr, 2000. június
Vasvári Gábor